Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. csütörtök, Gergely

Újbuda

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS A 2024/2025. NEVELÉSI ÉVRE TÖRTÉNŐ ÓVODAI FELVÉTEL IRÁNTI KÉRELEM CÍMŰ NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉHEZ

Tisztelt Szülők!

A 2024/2025. nevelési évre történő óvodai felvétel iránti kérelem c. nyomtatvány kitöltéséhez
az alábbi kiegészítéssel szeretnénk segítséget nyújtani.
A nyomtatvány bevezetésében (az 1. pont előtt kitöltésre kerülő szövegrészben) a szülő 1
óvodát nevezhet meg, ahová gyermeke felvételét, férőhely biztosítását kéri.
A „feladatellátási helyek” megjelölés az adott óvoda székhelyintézményét, illetve annak
telephelyeit jelenti. A szülőnek lehetősége van az adott óvodán belüli feldatellátási helyek
(azaz a székhelyintézmény és annak telephelyei) tekintetében – a gyermek felvételének
lehetséges helyszínei között – sorrendiséget felállítani. Erre utal az 1., 2., 3., szám mellett
kitölthető rész. (Önkormányzatunk és az óvodák honlapja, illetőleg az óvodák körzetjegyzéke
is tartalmazza a feladatelltási helyek – a székhelyintézmények és a telephelyek – nevét és
címét.)
A hatályos jogszabályok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a szülő több óvodába is
beadja gyermeke felvételi kérelmét. Ebben az esetben azonban minden óvoda vonatkozásában
külön nyomtatványt kell a leírtak szerint kitölteni, és az adott óvodá(k)ba eljuttatni.
A fentiekben olvasható információk kizárólag az önkormányzati fenntartású óvodákra
vonatkoznak.

Az óvodaválasztáshoz sok sikert kívánunk.

Föld napja 2024.

2024- ben is komposztálás, növényekkel festés,"mezítlábas ösvény", szelektív hulladékgyűjtés, virágültetés, közösen a gyermekekkel. Köszönjük a lehetőséget!

Igazi tavaszi ünnep lett a családi Bringás Majális a Sport11-nél - fotók  

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. és az újbudai Superior Mountain Bike Sportegyesület - az Újbuda Közterületfelügyelet munkatársainak közreműködésével - Bringás Majálist tartott 2024. május 1-jén a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont melletti zöldterületen, a Kánai-tó szomszédságában.

Májusfa állítás  

A Székhelyen májusfát díszítettek a felnőttek és a gyerekek. Körbetáncolva, énekelve köszöntöttük a májust.

Beiratkozás

Kedves Szülők!

A beiratkozással kapcsolatos információkat az alábbi linken találják.

Ha további kérdés merül fel, a beiratkozási időszakban (2024.05.06-10) a beiratkozas@ujbudaovoda.hu címen, azon kívül pedig az info@ujbudaovoda.hu címen kérem keressenek minket bizalommal!

Lakossági Fórum

Daróczi út - Nagyszőlős utca - Hamzsabégi út közötti szakasz forgalom-csillapítása

Kiegészítő tájékoztatás a 2024/2025. nevelési évre történő óvodai felvétel iránti kérelem c.nyomtatvány kitöltéséhez

Tisztelt Szülők!

Az alábbi dokumentummal szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek a 2024/2025. nevelési évre történő óvodai felvétel iránti kérelem nyomtatvány kitöltéséhez.

Felmerülő kérdéseik kapcsán a 06-1-381-0670 -es telefonszámon tudunk segítséget nyújtani.

A 2024/2025.évi óvodai jelentkezés időszaka 2024.05.06.- 10., melyről a hirdetményt, és a jelentkezéshez szükséges nyomtatványokat a honlapunkon a Hasznos info - Beiratkozás "fül" alatt találják.

Szoboszlai Beatrix

óvodaigazgató

Tavaszköszöntő, társadalmi, szerelemünnep-nap

Május 1-én, a munka ünnepe, melyet hazánkban 1946 óta a nemzeti ünnepek között tartanak számon. A nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, melynek eredete oda vezethető vissza, hogy 1886. május 1-jén a chichagói szakszervezetek sztrájkba kezdtek a 8 órás munkaidő kivívásáért. 

A magyar népviselet napja...

Nálunk már szinte mindennek van ünnepnapja, így 2015 óta egy magánkezdeményezés következtében a magyar népviselet napját is megtartjuk április 25-én. Szép dolog ez, hiszen felhívja a figyelmet a magyar kultúrához kapcsolódó közös értékeinkre, a népviseletek sokszínűségére és szépségére. Lehetőség e csodálatos nemzeti örökség népszerűsítésére, tovább örökítésére.

Oldalak